Enyhe, de szeles, változékony idő jellemzi az előttünk álló hetet, amelyet több hullámban érkező csapadék tesz szeszélyessé – derül ki a HungaroMet Zrt. legfrissebb előrejelzéséből. A nappali maximumok néhol 15 Celsius-fok közelébe is emelkedhetnek, az éjszakák pedig többnyire fagymentesek lesznek, mígnem a hét végére jelentős lehûlés érkezik.
Hétfőn gyengén és közepesen felhős ég mellett több helyen kisüt a nap, de az Északi-középhegység területén borult, párás idő marad, ahol helyenként gyenge eső is előfordulhat. Az ország nagy részén megerősödik a déli, délnyugati szél, amely a Dunántúlon viharossá fokozódhat. A hőmérséklet napközben 7 és 12 fok között alakul, északkeleten azonban csak 5 fok alatt, míg délnyugaton 12 fok felett lehet.
Kedden a változó vastagságú felhőzet mellett átmeneti napsütésre is számíthatunk, de délutántól nyugat felől csapadékzóna érkezik, amely estére kelet, délkelet felé haladva egyre nagyobb területet ér el. Előtte elszórt záporok is kialakulhatnak. A szél északnyugatira fordul és veszít erejéből. A hőmérséklet hajnalban 0 és 7, nappal pedig 10 és 15 fok között valószínű, de északkeleten hűvösebb lesz.
Szerdára a csapadékzóna kelet felé elhagyja az országot. Mögötte északon és északkelet felé inkább borútságra, míg délen napsütésre lehet számítani. A szél ismét délire fordul és erőssé válik. A hőmérséklet hajnalban -2 és +5, nappal 7 és 12 fok között alakul.
Csütörtökön napközben a napsütés mellett felhőát vonulások jellemzik az időt. Estére azonban záródik a felhőtakaró, és sokfelé kezdődik eső. A szél viharossá erősödik, főként déli irányból. A nappali csúcshőmérséklet 10 és 15 fok között lesz, de délen még ennél is melegebb lehet.
Pénteken a csapadék téliesen alakul, nyugat felől egyre több helyen váltja fel az esőt havas eső vagy hó. Az északi szél erős, helyenként viharos lesz. Hajnalban 1 és 8, napközben 2 és 12 fok között alakul, de a nap során csökkenés várható.
A hétvége téliesen hideg időt hoz. Szombaton havazásra és havas esőre lehet számítani. Vasárnap a hőmérséklet hajnalban -6 és 0, nappal -1 és +4 fok között alakul. A szél mindkét napon északi, erős lesz, amely tovább fokozhatja a hideg érzékését.
Forrás: MTI