Összesen 23 bemutatót, valamint 420 nagytermi és 50 kamara-előadást tartott két színházában a Magyar Állami Operaház, amely december végéig több mint 500 ezer nézőt fogadott, ezen kívül 72 belföldi és külföldi előadás alkalmával további 70 ezer néző élvezhette az Opera együtteseinek produkcióit.
A bérletvásárlók száma megközelítette a 29 ezret, miközben az Andrássy úti dalszínház kezdődő korszerűsítése miatt az intézmény külföldi turnék megvalósításába kezdett. A Magyar Állami Operaház 2017-ben összesen 23 premiert tartott és 50 repertoárdarabot tűzött műsorra, a Magyar Nemzeti Balett 4 magyarországi és 1 ősbemutatóval is büszkélkedhet – közölte a dalszínház csütörtökön az MTI-vel.
Immár tizedik sorozatán is túl van az OperaKaland, a Magyar Állami Operaház 25 művésze és színházi szakembere pedig idén több mint 920 nagyköveti előadást tartott óvodáktól az egyetemekig.
A MagyarOpera200 című kiadvány mellett a dalszínház további 6 CD-t és 4 könyvet is kiadott, az MTVA-val folytatott együttműködés keretében az M5 tévécsatorna 25, a Bartók Rádió 3 előadást közvetített. Folytatódtak a OperaCafe című heti magazinműsor és a hétköznaponként jelentkező Ki mer ma? vetélkedők az M5-ön, míg a Kossuth Rádión hétköznap reggelenként a Napi Opera ad tájékoztatást az aktuális premierekről, repertoárdarabokról és évfordulókról.
Az Opera 2017-ben több elismerésben is részesült. A marketingkommunikáció eredményességének nemzetközileg is számon tartott fokmérője az Effie-díj, amelynek bronz fokozatát a dalszínház ElsőSorban című hároméves kampánya nyerte el a hosszú távú hatékonyság kategóriában. Az intézmény ugyancsak elnyerte a Superbrands és a MagyarBrands kitüntető címet, valamint Bölcső-díjjal tüntette ki a Nagycsaládosok Országos Egyesülete a sokgyermekes pároknak nyújtott kedvezményekért.
Megkezdődött az intézmény történetének egyik legnagyobb léptékű beruházása. A Kőbányai úton, az egykori MÁV Északi Járműjavító területén nyár folyamán a kivitelezés fázisába lépett az Eiffel Műhelyház kialakítása. A 14,1 milliárd forintos állami támogatásból várhatóan 2018 végéig megvalósuló fejlesztés eredményeképpen a csaknem 30 ezer négyzetméteren megépülő komplex központba költözhet az Opera kilenc gyártóműhelye, helyet kap benne egy, a jelenleg nyolc külső raktárban tárolt díszletet, kelléket és csaknem 400 ezer jelmezt befogadó logisztikai bázis, és megépül egy, az Operaház színpadával méretazonos próbaszínpad, a majdani Bánffy Terem, amely az operai rétegműfajok játszóhelyeként is működik a jövőben. Az év második felében lezárultak az Operaház, valamint a Hajós utcai üzemház korszerűsítésére kiírt közbeszerzési eljárások is, a munka a tervek szerint 2019-re fejeződik be.
A korszerűsítés miatt a szeptemberi évadkezdéskor az Operaház már csak az Operavisit idegenvezetésein volt látogatható, az azóta eltelt négy hónapban pedig az Opera irodái és együttesei 18 ideiglenes bérleménybe költöztek át az Andrássy úti és Hajós utcai létesítményekből. Az Erkel Színházzal egy játszóhelyűvé zsugorodott Opera felszabadult erőforrásait külföldi turnék megvalósítására fordította, így valósult meg szeptemberben a szomszédos országok magyarlakta településeit bejáró Kárpát-Haza OperaTúra első része, amely nyolc erdélyi és partiumi városba vitte el a Hunyadi László előadását, valamint A víg özvegyből Lehár zenéjére készült balettváltozatot. A 16 sportcsarnokban bemutatott produkciókat több mint 23 ezer ember látta. Az OperaTúra februárban nyolc újabb állomással és 16 előadással folytatódik Kárpátalján, a Felvidéken, Délvidéken és az Őrvidéken, valamint a tervek szerint 2018 második felében visszatér Erdélybe.
A szeptemberi OperaTúrát követően a társulat 150 tagja 20 helyszínen 19 operaelőadást mutatott be és 5 hangversenyt adott az október-novemberi japán turnén. A Tokió, Oszaka, Fukuoka és Nagoja rangos színháztermeit is érintő turnéra a Lammermoori Lucia és A denevér című produkciókat vitte el a budapesti Opera, előbbiben Miklósa Erika és Rost Andrea mellett Edita Gruberovát is láthatta a közönség. Az Opera zenekara augusztus végén Anna Netrebko és Yusif Eyvazov berlini hangversenyén működött közre, míg szeptemberben Jordániában Andrea Bocellit kísérte.
A Magyar Állami Operaház központi költségvetési támogatása 2017-ben 9,7 milliárd forint volt, ez a 2001/2002-es, aktivitását tekintve jóval szerényebb szezon támogatási összegének 72 százalékát teszi ki reálértéken, és csak a közalkalmazotti járandóságokra elegendő. Az intézmény két év kihagyás után 1,6 milliárd Ft RKI-támogatásban részesült, így a jegybevétel, az ingatlanhasznosítás, a TAO és a pályázati források révén összesen 4,9 milliárd forint saját bevételre tett szert. Az Opera tavalyi jegybevételei alapján a TAO törvényben meghatározott legnagyobb, 1,5 milliárd forintos összegre volt jogosult, amit a támogatási rendszer bevezetése óta először az Opera maximális mértékben ki is tudott használni. A mérlegfőösszeg a III. negyedévben mintegy 15 milliárd forint volt, amely a bécsi Opera fajlagos (egy nagytermi előadásra vetített) költségének kevesebb mint 11 százaléka.
Ókovács Szilveszter 2013 óta tartó, ötéves mandátuma jövő év elején lejár, ezért az Emberi Erőforrások Minisztériuma augusztusban pályázatot írt ki a Magyar Állami Operaház főigazgatói posztjára. Az intézményvezetői pozícióra egyedüliként jelentkezett főigazgató pályázatát kedvező elbírálásban részesítette a fenntartó, így Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere 2018. február 15-től újabb öt évre Ókovács Szilvesztert nevezte ki az Opera élére – idézik fel az intézmény közleményében.