Pontosítsunk az elején: nem 11, hanem 11.6 col a valódi képátló mérete. Nem mintha ez mérvadó lenne, vagy többet nyomna így a latba, de azért legyen így teljes az összkép.
Korábban már írtunk a hozzávetőlegesen 3 minutum alatt megkedvelhető Switch 10-ről – kettő ízben, a bemutatón szerzett tapasztalatainkról, továbbá egy nagyteszt révén is – most pedig megpróbáljuk összefoglalni tapasztalatainkat a friss, ropogós Acer Aspire Switch 11 kapcsán, abból is konkrétan az SW5-171 modellel érkezünk.
Megszokhattuk már, hogy az Acer dobozolási-csomagolási technológiája lényegre törő, a pakkokban semmiféle olyan felesleges rekeszt, fiók jellegű képződmény nem találunk, melynek ne lenne valamiféle funkciója. Talán épp ezért kifejezetten nehéz a kibontás után gyári jelleggel visszacsomagolni az egész tartalmat, nagy valószínűséggel mindig hibádzik majd valami; vagy egy kábel, vagy egy kiegészítő, vagy akár maga a külön szerelt táblagép, vagy a klaviatúra.
Az Acer Aspire Switch 11 tehát effektíve szétszedve leledzik a két szintre osztott dobozban, a felső szekció az érintőkijelzőé, míg alatta találjuk a billentyűzetet, és egyéb tartozékokat – utóbbi jelen esetben az adapterben merült ki alapvetően.
Kicsomagolás után máris jöhetett az összeillesztés. A mágneses alapú zsanérok könnyedén csúsztathatók a 29.5 centiméter képátmérőjű kijelző alsó két aljzatába, cserébe rögtön egy fix, stabil állást kapunk, melyet óvatos elmozdítással pillanatok alatt akár síkba, vagy sátor módba dönthetünk. Itt máris megjegyezzük, hogy az Acer Aspire Switch 11 egyik legnagyobb erénye (a sok közül) a mobilitás, illetve a sokoldalú felhasználhatóság. Mindez akkor nyer teret igazán, ha munkahelyi- illetve otthoni környezetben széles skálán óhajtunk dolgozni, vagy akár szórakozni az eszközzel. Munkakörnyezetben például igazán ideális partner az Acer Aspire Switch 11 prezentációkhoz az imént említett sátor módban, de számos olyan pozitúrát is alkalmazhatunk, mely révén gyermekjátékká válik például a tartalmak közös aktivitásoknál használatos megosztása a többiekkel. S ha már így belementünk, felsoroljuk a négy lehetséges felhasználói profilt: notebook mód (értelemszerűen), sátor mód (háromszögbe hajtva), tablet mód (értelemszerűen lecsatolva a dokkolóról), illetve kijelző mód (kihajtott-átfordított megjelenítő).
Sokoldalú, nem igaz? S emellett rendkívül felhasználóbarát is az Acer Aspire Switch 11. A már jól megszokott csatlakoztathatóság jelen esetben is megtalálható természetesen: USB 3.0 és microUSB aljzat, 3.5 milliméteres kombinált audio aljzat, microSD foglalat teszik könnyebbé a felhasználás mikéntjét. A csatlakozók a kijelző egység két oldalán találhatók meg, kézre esően, pár perces használat után már vakon is kitapintható, kezelésbe vehető bármelyik.
Mint ahogyan az már a cikk elején kiderült, az Acer Aspire Switch 11 11.6 col, azaz 29.5 centiméter képátlóval rendelkezik. Az érintésérzékeny multitouch technológiás, IPS aktív mátrixos LED háttérvilágítással felvértezett LCD TFT megjelenítő maximális 1920×1080 felbontása lehetővé teszi a full HD képmegjelenítést, legyen szó akár filmek megtekintéséről, akár játékról.
Az Acer Aspire Switch 11 esetében a perfekt megjelenítésről egy integrált Intel HD Graphics 4200 típusú VGA lapka gondoskodik, a rendelkezésre álló összesen 4 GB LPDDR3 rendszermemóriából leválasztható VRAM-mal. Elegendő 1-1.5 GB-t elkülöníteni, amennyiben közepes hardverigényű játékokat szeretnénk futtatni, amúgy videózáshoz már kezdhetünk 512 MB kapacitással is.
Ahhoz, hogy akár multitask jellegű alkalmazásokat is tudjunk futtatni, elengedhetetlen a masszív processzor megléte is. A tesztre fogott Acer Aspire Switch 11-ben egy 2 magos Intel Core i3-4012Y központi egység foglalt helyet, alaphangon 1.50 GHz órajel-frekvenciával megspékelve. Nyilván nem kapunk ezáltal egy erőmű jellegű noteszgépet, de a rendeltetés nem is ez nyilván, hanem a mobilizálhatóság, a hordozhatóság, illetve a sokoldalú felhasználhatóság.
A Napimagazin.hu tesztjeinek több fázisa is van minden esetben, a gyakorlati felhasználást előtérbe helyezve vizsgálódunk. Jelen esetben megnéztük, hogyan viselkedik az eszköz egy közepesebb hardverigénnyel bíró játék esetében. Szokásunkhoz híven a World of Warcraft MMORPG-t hívtuk segítségül, ugyanis a Blizzard játékánál annyira jók és egyben széles körűek a konfirgurációs lehetőségek, hogy tulajdonképp A-tól Z-ig bármilyen hardverkiépítésnél hiteles benchmarkként működhet: az alapszintű konfigokon is éppúgy elfut, mint a hardcore gamer platformokon is, magasra húzott beállításokkal.
Elég az hozzá, hogy a WoW közepes szintű grafikai beállításokkal átlagosan 29 FPS-t produkált, szaggatásmentesen, ami jó eredmény. Kicsit felhúzva a csúszkákat már néhány zsúfoltabb helyen, erőteljesebb megjelenítést igényelve 12-16 FPS-t mértünk, úgyhogy a middle megközelítés bizonyult reálisnak. Mindezt tápról lefolytatva.
Másik fő iránynak a videózást jelöltük ki: full HD YouTube stream-et indítottunk, méghozzá leválasztott adapterrel, 100 százalékra feltöltött, 3 cellás lítium-polimer akkumulátorral. A megjelenítés ebben az esetben is folyamatos volt, néhány pufferelést leszámítva, ami ugye a magas sávszél igénybevételéből adódott. Míg a képvisszaadás tökéletes volt a tükröződésmentes felületen keresztül, addig az akkumulátornak sem volt ideje szégyenkezni, ugyanis folyamatos streamelés mellett, teljesítményt az előtérbe helyezve, maximum fényerőn használva 3.4 óra üzemidőt kaptunk.
Ugyanez böngészés, átlagos napi jellegű internethasználat mellett 8.2 órára jött ki, kisebb megszakításokkal, készenléti módba helyezve az eszközt, így nagyjából 1.5 napos használatot tudtunk kivitelezni. Így, a fentiek tükrében bizton állíthatjuk: az Acer Aspire Switch 11 igazán belevaló, irodai és otthoni társ, nem mellesleg utazáshoz is kiváló.
Acer Aspire Switch 11 SW5-171 specifikációk
Megjelenítő: 11.6 col aktív mátrixos IPS full HD TFT színes LCD, LED háttérvilágítású panel
Maximális felbontás: 1920×1080 képpont, full HD
CPU: Intel Core i3-4012Y @ 1.5 GHz
GPU: Intel HD Graphics 4200
RAM: 4 GB LPDDR3
SSD: 60 GB
Hálózat: IEEE 802.11a/b/g/n Wi-Fi, Bluetooth 4.0
Aljzatok: USB 3.0×1, microUSB, 3.5 mm audio
Akkumulátor: 3 cellás lítium-polimer akkumulátor
Adapter teljesítményfelvétel: 45 W
Méretek: 25 mm x 298 mm x 205.4 mm
Súly: kb. 1550 gramm
Még több fotó: Napimagazin Facebook oldal
A cikkhez tartozó fényképeket Canon EOS 5D Mark II fényképezővel készítettük. Együttműködő partnereink: Acer Hungary, Gigabyte, Sony, MSI, Epson, Canon, Camera Kft., Nike Utómunka hardver: Acer, Gigabyte, MSI