Amikor a Sziget hivatalos első napján kilátogattunk a fesztivál helyszínére, talán az óriáskerékben ücsörögve máris eldöntöttük, hogy minimum egyszer még körbe kell járnunk a 20 év alatt gigantikusra duzzadt területet.
Ráadásként az sem volt elhanyagolandó szempont, hogy bizony az az egy szűköcske szerdai délután nem igazán volt elég még arra sem, hogy a lehetőségek felét feltérképezzük: gondoltunk egyet, fogtuk magunkat, és ismételten belevetettük magunkat a forgatagba. Persze szem előtt tartva, hogy a már-már hagyományosnak titulálható megannyi életkép és helyzetszituáció megörökítése mellett azért némiképp ízelítőt is adhassunk a koncertek hangulatából – a Nagyszínpadot választottuk ezennel is, de majd erről a cikk vége felé.
Vissza a sűrűjébe
A legideálisabb napnak a vasárnapi záró bizonyult, hiszen íratlan szabály, hogy a végehajrában jön meg az igazi partihangulat, nem beszélve a legütősebb fellépőkről, koncertektről. Így hát már korábban kitelepültünk, hogy annak rendje és módja szerint felfedezhessük az idei Sziget Fesztivál szinte összes szegletét.
Tény, hogy a szerdai éledezéshez képest vasárnapra minden nyüzsgött, mozgott, masszaként hullámzott a tömeg már kora délután a Nagyszínpadnál. Színek kavalkádjából sem volt hiány, s végre előkerültek a pár nappal még igencsak hiányolt már-már szélsőségesen extrém megközelítésű jelmezek nemtől és kortól függetlenül. A divat és trend tehát kiemelt szerepet kapott a Szigeten idén, számos butik, kiegészítő és egyéb kellékes áruda hívogatta az érdeklődő vásárlóközönséget – nem kizárólag Sziget-témában, tehát nem volt „kötelező” csakis fesztiválos pólókat beszerezni ahhoz, hogy a módi érvényesülhessen. Parókák, virágmintás gumicsizmák, alapvetően az LMFAO stílusára hangolt napszemüvegek kellették magukat nem kevés sikerrel; a fesztiválozók legalább 80%-a élt a vásárlási lehetőséggel, legalábbis ahogyan azt gyors statisztikával leszűrtük a szembejövők kapcsán.
Nincs Sziget stílus és színorgia nélkül
Extrém ruházathoz illendő valamiféle formabontó hajszerkezetet is rendszeresíteni, erre kiválóan alkalmas volt a reggae szekció melletti afro hajszobrász műhely, ahol autentikus jelleggel szinte kizárólag a helyi tradíciókat ismerő szakemberek űzték szakmájukat igen hatékonyan.
Nem messze a jamaikai ihletésű szekciótól máris a távol-kelet kultúrája köszönt vissza, speciális masszázs-sátrak képében, szőnyegekkel, matracokkal, és sok szantállal. Önjelölt delikvensek is voltak szép számmal, a nagyjából 40 kilogramm súlyú masszőzök pillekönnyű kecsességgel szökelltek a hason fekvő vendégek hátán és vállain.
A Mercedes is beköltözött
Célul tűztük ki, hogy a szerdán elmaradt Mercedes-Benz A-osztály standját is felfedezzük, nem találtuk sokadik nekifutásra sem – aztán kiderült, hogy mindez szórakozottságunknak volt köszönhető, ugyanis nagyjából négyszer sétáltunk el előtte, igaz, kitakarta az összképet a hatalmas Sziget-felirat a Freddie Mercury sétány szélén. A Mercedes által kiállított kettő A-osztályos modellt bárki megszemlélhette testközelből, sőt, meg is lehetett tapasztalni szemtől-szemben például az enteriőrt, vagy akár a motorteret is. A közelmúltban már találkoztunk konkrétan az A-osztállyal egyszer a Kopaszi-gáton megrendezett bemutatón, majd rá nem sokkal VAM Design Center-ben megtartott Mercedes-Benz Forma-1 party keretein belül, ahol Nico Rosberg, a Mercedes pilótája is jelen volt.
Az OTP Bank Világzenei Nagyszínpadánál ottjártunkkor épp valamilyen tömörülés volt, a színpadon és a színpad előtt is rézfúvósok szórakoztatták az egybegyűlteket, kifejezetten nagy sikerrel, úgy, hogy a közönség moraja és tetszésnyilvánítása szinte egybeolvadt a tubák és trombiták által keltett hangorkánnal.
Étel, ital, minden, mi szemnek s szájnak ingere
sziget fesztival 2012 024Több, mint hatvan helyen vehettek ételt és italt magukhoz a szigetelők, s minden kétséget kizáróan nagy sikert aratott köreikben a kitelepített mobil McDonald’s bódé is, bár véleményünk szerint az igazi magyaros jellegű, Hun-burger névre hallgató házi hamburgert ilyen szituációkban és környezetben semmi sem múlhatta felül.
Nagyszínpad: ezernyi szigetlakó. Hozzávetőlegesen így lehetett jellemezni a késő délutáni összképet, legtöbbjük a porban ülve, sörrel felfegyverkezve várta az est egyik fénypontját, a kaliforniai LMFAO érkezését. Egyébként az amerikai geg DJ-csapat viszonylag zsenge fennállásuk ellenére máris fogyasztható kultuszt teremtett mindenféle felfújt gumi strandkellék formájában: alap kiegészítő volt az úszógumi és a strandlabda, majd’ minden rajongójuk rendelkezett legalább egy ilyen jellegű „eszközzel”.
Széles Iza és Éliás Gyula is ráhangoltak az LMFAO-ra
Az LMFAO háromegyed nyolcas kezdése előtt a VIP-ban ezúttal Széles Izával és Éliás Gyulával futottunk össze: Iza az LMFAO és a Killers végett érkezett, míg Gyulát globálisan vonzotta a fesztivál zárónapja.
A többször felemlegetett DJ-formáció hozta formáját, az idei Sziget egyik legpörgősebb, legbulizósabb műsorát prezentálták a közönségnek. A Nagyszínpad előtti aréna dugig megtelt, mozdulni nem lehetett, így nem voltunk annyira bátrak, hogy bemerészkedjünk a tömegbe (ahogyan tettük azt szerdán a Hurts koncert alatt). Sajnos Killers-éket már nem volt módunkban megtekinteni, sajnáljuk is, sokak egybehangzó véleménye szerint igen jó koncertet celebráltak.
Jövőre, veled, ugyanitt
Summa summarum: a 2012-es Sziget Fesztivál – két testközeli nap távlatából – még igényesebbé, összetettebbé, sokszínűbbé és családiasabb avanzsált az előzőekhez képest. Az is tény, hogy a látogatóközönség kicserélődött és átalakult, túlnyomórészt külföldi sátrazó, illetve magyar napijegyes vendégekkel, kulturáltan szórakozva, nem eltúlzottan a szabad szellemiség stílusjegyeit hordozva.
Méltó huszadik évforduló volt ez, nem vitás!
Bővebb információ: http://www.sziget.hu