A szeplőket egykor szépséghibának tekintették, manapság azonban, amikor egyre többen emelnek szót az önfelfogadás mellett, ismét trendinek számít szeplőket villantani! A FOREO szakértője összegyűjtött néhány tippet, hogyan vigyázz nyáron a játékos kis foltokra!
A szeplős bőr különleges és ritka genetikai örökségre utal, így igazán különlegesnek érezheti magát az, akinek egész évben díszítik az arcát. A szeplőket tehát a genetika okozza, de megjelenésüket a megemelkedett UV szint stimulálja, így sokunknak csak nyáron jelennek meg az arcunkon. A napfénynek való kitettség hatására a szervezetben beindul a bőrt védő melanin termelődése, aminek hatására a halvány kis foltok megerősödhetnek és megszaporodnak az orcákon, vállon, még a karon is.
A szeplős bőr általában együtt jár a világos, érzékeny bőrrel, ami nyáron különleges odafigyelést igényel. Íme néhány tipp a FOREO szakértőitől, hogyan vigyázhatunk kedvenc kiegészítőinkre nyáron:
1. Mindig viseljünk naptejet
Az első és legfontosabb a megfelelő fényvédelem. Mindig viseljünk megfelelő faktorszámú, legalább 30 faktoros fényvédőt, amit óránként ismételjünk meg, ha a napon tartózkodunk. Kerüljük a hosszú kint tartózkodást 10 és délután 4 között, és lehetőleg keressünk árnyékos területet. Akiknek a karja és a háta is hajlamos a szeplősödésre, érdemes egész évben védőruházatot viselnie.
2. Ismerjük fel, hogy mi a szeplő és mi nem
A szeplők alapvetően nem jelentenek veszélyt az egészségre, de a szervezetünk képes rákos foltokat és anyajegyeket létrehozni, amiket könnyen össze lehet téveszteni a szeplőkkel. Ügyelnünk kell azokra a szeplőkre, amelyek alakja vagy színe megváltozik, ezért érdemes rendszeres önvizsgálatot tartani.
3. Járjunk rendszeresen bőrgyógyászhoz
Rossz ötlet, hogy fokozott napsütésnek tegyük ki magukat azért, hogy szeplőink legyenek. A túl sok napsugárzás hosszú távon bőrkárosodást okoz. Ha bármilyen változást, vagy új foltok megjelenését észleljük, azonnal keressünk fel egy bőrgyógyászt a megfelelő vizsgálatok elvégzése érdekében. A korai felismerés kulcsfontosságú a bőrrel kapcsolatos problémák kezelésében és gyógyításában.
4. Gondoskodjunk szeplőinkről következetes bőrápolási rutinnal
Bőrünk többi részéhez hasonlóan szeplőinknek is szükségük van a megfelelő ápolásra. Ehhez nem kell semmi bonyolultra gondolni. Minden reggel és este alaposan, de gyengéden tisztítsuk meg bőrünket a felgyülemlett szennyeződésektől. A maximális tisztításért utána vessünk be egy arctisztító kefét. Így bőrünk ragyogó lesz, szeplőink pedig még jobban látszanak majd. Végül ne felejtsük el a bőr hidratálását, hogy minimalizáljuk a bőrszárazságot.
5. Hidratálás, hidratálás, hidratálás
Nyáron különösen fontos, hogy bőrünket ne csak külsőleg, de belsőleg is hidratáljuk. A bőr csak akkor tudja megfelelően ellátni védelmi funkcióját a káros napsugárzással szemben, ha egészséges. A hidratált bőr nem csak kicsattanóan üde, de képes minimalizálni a bőrproblémák, köztük a bőrrák kialakulásának kockázatát is.
Itt az ideje tehát, hogy ne hibaként tekintsünk a szeplőkre, hiszen friss és fiatalos kinézetet adnak az arcnak, amit kár smink mögé rejteni. Vannak, akik rengeteg pénzt költenek arra, hogy így tűnjenek ki a tömegből, ezért, akik természetesen rendelkeznek ezzel a vonással, igazán szerencsésnek érezhetik magunkat. A szeplők gyönyörűek, legyünk rájuk büszkék és óvjuk őket!