Áprilistól számos új európai célállomás érhető el a budapesti reptérről, egyebek mellett a portugáliai Faro, Hannover és több balkáni főváros, így Szarajevó is az új úticélok között van, valamint több járatot sűrítenek a nyáron.
A magyar hátterű Wizz Air diszkont légitársaság korábbi bejelentése szerint áprilistól Faro, Hannover, norvégiai Bergen és az olasz Lamezia Terme is elérhetővé válik Budapestről. Emellett a légitársaság sűríti járatait, Liverpoolba és Nizzába heti kettő helyett három járat közlekedik majd. Az új járatnyitásokkal Budapestről 55 útvonal lesz elérhető.
A spanyol Iberia légitársaság idén már április elsején elindítja a Madrid-Barajas és Budapest közötti járatot, júliusig heti három, júliusban heti 4, augusztusban pedig napi járat köti majd össze a magyar és spanyol fővárost. A gépek október 28-ig, a nyári menetrendi időszakban közlekednek majd.
Újraindítja a Czech Airlines (CSA) a Prága és a Hévíz-Balaton Airport között közlekedő közvetlen járatát, áprilistól október végéig hetente repülnek a gépek a sármelléki repteret működtető Hévíz önkormányzata tájékoztatása szerint.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter korábbi beszámolója szerint a Wizz Air légitársaság 2017 áprilisától megindítja közvetlen járatait Budapest és Tirana, a Szarajevó, Szkopje és Podgorica közötti közvetlen légi járatát.
Az Air Canada Rouge pénteki közleménye szerint a nagy érdeklődés miatt elindítja heti hatodik járatát is idén nyáron Budapestre, immár pénteken is lesz közvetlen légi összeköttetés a kanadai Toronto Pearson International Airport és a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér között. Az idén az eddiginél korábban, már május 20-án érkezik az első járat és az első időkben heti három alkalommal, kedden, csütörtökön és szombaton közlekedik. A nyári csúcsidőben, ami az Air Canada Rouge esetében a június 21-től szeptember 19-ig tartó időszakot jelenti, hétfő kivételével a hét minden napján lesz Toronto-Budapest járat. A mostani bejelentéssel további 7300 férőhely jelenik meg ezen az útvonalon. Az Air Canada Rouge gépei 2017. október 15-ig közlekednek.