Főoldal Szabadidő Utazás Strandajánló 2023 – Palatinus Strandfürdő: több, mint 100 éves tradíciók

Strandajánló 2023 – Palatinus Strandfürdő: több, mint 100 éves tradíciók

Új cikksorozatot indítunk a Napimagazinon, szezonális jelleggel: végigjárjuk, és bemutatjuk Budapest legfrekventáltabb strandfürdőit. Mivel nyakunkon a kánikula, az átlaghőmérséklet közelíti a 40 Celsius fokot, ezért nem is lehetne aktuálusabb a téma. Elsőként a Palatinus Strandfürdőbe látogattunk el.

Palatinus-történelem

A Palatinus Strandfürdőt 1919-ben, a Tanácsköztársaság idején alapították. A Margit-szigeten található létesítmény hamar nagy népszerűségre tett szert, mivel ez volt az első olyan fürdőhely a fővárosban, amely lehetővé tette a szabadtéri fürdőzést. A nyitást követően máris 1 év elteltével bezárták a strandot, ugyanis a nagy érdeklődésre való tekintettel máris időszerűvé vált a bővítés, amelyet további medencék megépítésével és kiajakításával folytattak az 1922-es újranyitásig. A továbbra is egyre inkább növekvő érdeklődés végett 1937-ben újabb bővítéseket kellett eszközölni, ekkor került kialakításra a központi öltöző épület és a máig közkedvelt hullámmedence is, amelynek falait Bálint Endre festőművész szürrealista mozaikja díszíti; ez 1966-ban, a medence átalakításánál került végleges helyére.

Palatinus, 1937

Miután véget ért a második világháború, a fürdő helyreállítása után 1958-ban 10 000 négyzetméteres füves napozóval bővítettéj a strandot. A korábbi, szimpla beton medencealjzatot a hatvanas években mettlachi-lapokkal bprították, így korszerűsítve azt. Ezt követően 1974–75-ben megújították a női öltözőket, újfent bővítették a napozót, s ekkor került kiépítésre a zárt zuhanyzórész is. 1975-ben további, nem kevesebb, mint 18 ezer négyzetméteres területtel bővült ki a strand helyszíne, ahol különböző játszótereket, focipályát, lugast alakítottak ki. A nyolcvanas években megépült az óriáscsúszda is, amely a mai napig üzemel.

Palatinus, ’70-es évek

Folyamatos rekonstrukciók zajlottak az elmúlt évtizedekben is a Palatinus területén: 2002-ben újabb rekonstrukció zárult le, amikor is a medencéket a kornak megfelelő vízszűrő és -forgató berendezésekkel szerelték fel. Az úszómedencét úszó-, strand- és élménymedencére osztották fel. Utóbbiba nyakzuhanyt, pezsgőztetőt és sodrófolyosót is beépítettek. Mostanáig a legutolsó felújítás-átalakítás folyamat 2016-17-ben zajlott, amikor felújították és téliesítették a fogadó és öltöző épületet. A déli épületszárnyban fedett fürdőrészleget alakítottak ki. A fürdőcsarnokban termálmedence, gyermekmedence, szauna, gőz, geotermikus szauna, Kneipp medencék, gyógyászati és masszőrhelyiségek kerültek kialakításra, így a Palatinus az egész évben nyitva tartó gyógyfürdők sorába léphetett. A műemléki rekonstrukció során helyreállították az Ady versét megidéző, második világháborúban megsemmisült falképet. A pénztárcsarnokban Pekáry István: Dál-kisasszonyok násza című alkotása fogadja a látogatót.

Palatinus, napjainkban

Mint ahogyan a fentiekből jól látszik, kevés olyan nyitott medencés strandfürdő van Budapesten, Magyarországon, vagy akár világviszonylatban is, amely hasonló történelmi háttérrel rendelkezne. Ezért is volt nagyszerű kihívás számunkra, hogy strandteszt-cikksorozatunkat a Palatinus-szal kezdhessük.

Hogyan jussunk el a Palatinus-ra?

A Palatinus Strandfürdő tehát a Margit-szigeten helyezkedik el, középtájt, a Margit-híd és az Árpád-híd közti részen. Így mindkét irányból jól megközelíthető, akár némi gyaloglással (villamosmegálló mindkét hídon, utána séta), de van közvetlen buszjárat is a Margit-szigeten, amely a strand előtt áll meg. Csapatunk autóval közelítette a helyszínt, természetesen így is megoldható az utazás, ugyanakkor azt figyelembe kell venni, hogy a Palatinus-nak nincs saját parkolója, így a parkolást az északi szigetcsúscsnál lévő nyilvános parkolóban lehet megoldani. Ha a kocsit arébb, például a XIII. kerületi részeken tennénk le, figyeljünk arra, hogy a maximális parkolási idő mindehol 3 óra, így ez nem a legoptimálisabb megoldás – kiváltképp nem három órányi strandolásra nevez be a család alkalmakként, nagy valószínűséggel.

Amennyiben online vásároljuk meg a strandbelépőt, úgy el lehet kerülni a kellemetlen sorbanállási procedúrát. A beengedőszemélyzet nagyon kedves és segítőkész volt érkezésünkkor, rövid időn belül a belterületen voltunk.

Benyomások

Annak ellenére, hogy nagy valószínűséggel a 2023-as nyári szezon egyik legtikkasztóbb napját sikerült kiválasztanunk a strandolásra, nem tűnt egyáltalán zsúfoltnak a Palatinus. Ez alapvetően a remek elosztásnak/kiosztásnak köszönhető, valahogy elvegyül a tömeg, első pillanatban érezhető volt, hogy nincs klasszikus „hering-effektus” sem a szabad (napozó) területeken, sem a büféknél, sem pedig a medencéknél.

Magas szintűen rendezett és ápolt volt a Palatinus területe ottjártunkkor. Az utak tiszták voltak, a füves részeken egyetlen elhajigált ételmaradékkal vagy egyéb szemétfélével sem találkoztunk. A mosdók ellátottsága és tisztasága átlagosnak tűnt, az elhelyezkedésük optimálisan a medencékhez közeli. A strand információ-közvetítése is remek volt, a hangosbeszélő folyamatosan tájékoztatott a történésekről.

Mi a lényeg? Hát persze, hogy a medencék!

Számtalan medence közt lehet vájogatni a Palatinus-on, bel- és kültéren egyaránt.

Minden kétséget kizáróan a legkultikusabb a Hullámmedence, átlagosan 28 Celsius fokos vízhőmérséklettel, óránként tematikusan indított hullámfürdővel. Tapasztalataink szerint ez a legnépszerűbb medence a strandon, minden egyes programkezdet előtt kígyózó sorokban várakoztak az érdeklődők.

Nemrég újították meg a Margaréta medencét, amely önmagában is egy művészi alkotás. A medence közepére épített szökőkút látvány szempontjából kiemelkedő, ugyanakkor a kikapcsolódást, ellazulást nagyban segíti a szökőkút moraja. Az átlagos vízhőfok itt 36 Celsius.

A Strandmedence hozhatja el a klasszikus strandolás hangulatát a Palatinus-on. Itt még attól sem kell tartani, hogy hirtelen nagy mélyüléssel találkozunk, ugyanis 1.37 méter a legmélyebb pontja. 32 Celsius fokos átlaghűmérséklettel.

Ternészetesen azok, akik úszni vágynak, adott a lehetőség, ugyanis ilyen profilú medence is létezik a Palatinus Strandfürdőben. Itt a víz hőfoka érelemszerűen alacsonyabb, a nagy kánikulában kifejezetten ajánlott azoknak, akik ténylegesen le akarják hűteni magukat és fel akarnak frissülni.

Tényleges ellazulásra és relaxálásra az Élménymedencét találtuk a legalkalmasabbnak. Itt több részen le lehet telepedni úgy, hogy nyakunkig ellepjen a víz, de nem érdemes lemaradni az időszakosan indított sodrófolyamok adta élményről, vagy épp a hidromasszás jótékony hatásait előtérbe helyező lehetőségekről sem. 30 Celsius az átagos vízhőmérséklet itt.

Mindezeken felül a Palatinus-on találunk termálmedencéket is, 30-36 Celsius fokos átlag vízhőmérséklettel. A kis sókoncentrációjú, nátriumot is tartalmazó kalcium-magnézium-hidrogén-karbonátos termálvíz, amely a Margitszigeti II. (B-20) számú Szent Magda gyógyvíz hivatalos elnevezést kapta.

Teljes mértékben gyermekbarátnak definiálható a Palatinus, hiszen amellett, hogy számos játszótér, élményhelyszín található, egy 0.1-0.5 méter vízmélységű, átlag 30 Celsius fokos Gyermekmedence is rendelkezésre áll. A fedett, beltéri részen is található egy ilyen medence, amely színes játékelemekkel, csúszdákkal lett felszerelve. Ami külön elnyerte a tetszésünket, az a gyermekmedencék nagy részét elfedő árnyékoló, amely – főként ilyen kánikula-időszakban – hathatós védelem az UV-sugárzással szemben.

Mindenekelőtt a biztonság

A Palatinus kiemelten figyel a biztonságra, ezért a hagyiományos öltözőszekrények mellett értékmegörző kisszekrények is elhelyezésre kerültek a strandon. Ezek mindegyike a bejáratnál kapott karórákkal nyitható-zárható. Az értékmegőrzők a medencékhez közel helyezkednek el, és arra szolgálnak, hogy személyes dolgainkat – kézitáska, pénztárca, telefon, és a többi – instant biztonságban tudhassuk a fürdés ideje alatt.

Kellemes ételek és italok a büfék kínálatában

Remek étel-ital ellátottsággal találjoztunk a Palatinus-on. A büfésor alapvetően minden olyan (és más) enni-innivalót kínál, amely elengedhetetlen a perfekt strandélményhez. A klasszikusok, mint lángos, gofri, fagylalt, hekk, hamburger, hot-dog mind fellelhető a választékban, de a jégkása, üdítők, sörök szintén megtalálhatók. Koktélbár is van, integrálva a napozóterasszal – rendkívül hangulatos. Ami pedig hab a tortán: az árak teljesen átlagosak, élhetők, nem kell tartani tőlük egyáltalán.

Az ellátottság kapcsán külön kiemelnénk az ivókutak minőségét: kellemesen hűvös, ásványvízminőségű és érzetű vizet kaptunk, amely nem jtolsó szempont, figyelembe véve a meleget, és a folyamatos vízpotlás igényét.

Bátran ajánljuk minden strandolni vágyónak a Palatinus-t, aki nem óhajt fél napokat utazni Budapestről csak azért, hogy vízközelben tölthessen el pár órát. Ráadásul a strand maga az élő történelem, már csak ezért is megéri többször körbejárni és szemlélődni.