Bejutott Pápai Joci az Origo című dallal az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjébe csütörtökön este Kijevben. „Nekem már az győzelem, hogy egyetlen romaként a döntő résztvevője lehetek” – fogalmazott az énekes az MTI-nek.
A Magyarországot képviselő énekes a verseny második elődöntőjében a 18 előadóból a tíz legjobb közé került a szakmai pontok és a közönségszavazatok kombinációja alapján kialakult összesítésben, így lett a 26-os döntő résztvevője.
A Duna televízióban a helyszínről élőben közvetített elődöntőben Pápai Joci kiválóan énekelt, a versenyben a produkciók énekhangja élőben hangzik el, a zene azonban előre rögzített felvételről megy. A színpadon hegedűn Kapcsos Emese és Virág Alexandra táncos kísérte az énekest, a produkció nagy sikert aratott a kijevi arénában.
„Nekem már az győzelem, hogy egyetlen romaként a döntő résztvevője lehetek” – fogalmazott Pápai Joci az elődöntő után. Hozzátette: tudomása szerint az Eurovíziós Dalfesztivál történetében még soha nem volt roma előadó a döntőben, így számára óriási siker, hogy idáig eljuthatott. Kiemelte: csapata mellett az MTVA-tól is nagyon sok segítséget kap és kapott, hogy eredményesen haladhasson a döntőig vezető úton. „Valóra vált az álmom, együtt elértük, amiért hónapok óta keményen dolgoztunk” – mondta Pápai Joci.
A magyar versenyző mellett bejutott még a döntőbe a bolgár Krisztian Kosztov (Beautiful Mess), a belarusz Naviband (Story of My Life), a horvát Jacques Houdek (My Friend), a dán Anja (Where I Am), az izraeli IMRI (I Feel Alive), a román Ilinca feat. Alex Florea (Yodel It!), a norvég JOWST (Grab The Moment), a holland OG3NE (Lights and Shadows) és az osztrák Nathan Trent (Running On Air).
A keddi elődöntőből továbbjutott a svéd Robin Bengtsson (I Can’t Go On), a portugál Salvador Sobral (Amar Pelos Dois), a belga Blanche (City Lights), az azerbajdzsáni Dihaj (Skeletons), az örmény Artsvik (Fly With Me), a moldovai Sunstroke Project (Hey Mamma), a lengyel Kasia Mos (Flashlight), az ausztrál Isaiah (Don’t Come Easy), a görög Demy (This is Love) és a ciprusi Hovig (Gravity).
Az idei dalfesztiválon 42 ország vesz részt. Automatikusan döntős a rendező ország – amely az előző évi győztes, azaz idén Ukrajna -, valamint a dalfesztivált alapító öt állam, Spanyolország, Franciaország, Németország, Olaszország és az Egyesült Királyság.
Mindkét elődöntőből tíz-tíz produkció jutott tovább, így a fináléban összesen 26 ország jelöltje versenyez majd a győzelemért. A következő évi verseny megrendezésének jogát az első helyen végző versenyző országa kapja.
Az Eurovíziós Dalfesztivált, amely az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) által szervezett verseny, évről évre mintegy 200 millió ember nézi.