Ferenc pápa az előző héthez hasonlóan ezen a vasárnapon sem fogja személyesen elmondani az Úrangyala-imádságot – közölte a Szentszék szombaton. Az imádság szövegét írásban teszik közzé, míg a nyolcvannyolc éves egyházfő továbbra is a római Gemelli-klinikán tartózkodik.
A pápa immár a második vasárnapon nem tudja felolvasni a hagyományosan délben elmondott beszédét, amelyet az Angelus imádság vezet be. Ferenc pápa február 14. óta van kórházi kezelés alatt.
A kezelését vezető Sergio Alfieri professzor péntek este először adott tájékoztatást a pápa egészségi állapotáról. Kiemelte, hogy bár Ferenc pápa túl van az életveszélyen, állapota továbbra is súlyos, és még legalább egy hétig kórházi kezelésre szorul.
A professzor elmondta, hogy a pápa kérésére részletesen tájékoztatják a sajtót, mivel az egyházfő nem akar semmilyen információt eltitkolni az állapotáról. „Azt mondta, hogy az igazat mondjuk” – hangsúlyozta Alfieri.
Az orvos szerint Ferenc pápa önállóan lélegzik, jól reagál a terápiákra, a szíve erős, közérzete jó, ugyanakkor tisztában van azzal, hogy az egészségi állapota súlyos.
Amikor újságírók az egyházfő betegségéről kérdezték, Alfieri úgy fogalmazott, hogy a pápa „jó, engedelmes páciens, aki minden megtesz, amit tennie kell”.
A pápát érintő esetleges lemondásával kapcsolatos találgatásokat Pietro Parolin bíboros, a szentszéki államtitkárság vezetője „felesleges spekulációnak” nevezte a Corriere della Sera olasz napilapnak adott interjújában.
„A kórházból érkező hírek biztatóak. A pápa dolgozik, de minél többet pihen, annál gyorsabban tud felépülni” – nyilatkozta Parolin bíboros.