Magyari Péter sajtótörténelmet írt Utána minden állat szomorú című írása, ami 2014. július 9-én jelent meg a 444 oldalán. Az elitiskola molesztáló tanáráról szóló tényfeltáró cikk hatalmas visszhangot váltott ki, az addig jobbára tabuként kezelt téma hónapokig uralta a közbeszédet. Az ügy kirobbanása is szerepet játszott abban, hogy még ugyanabban az évben a parlament elfogadott egy törvénymódosítást, amelynek értelmében a kiskorúak ellen elkövetett erőszakos szexuális bűncselekmények nem évülnek el.
Az 1980-as években történt sokkoló eseményeket leleplező újságíró, Magyari Péter most több év távlatából beszélt a letaglózó erejű cikkről az év talán legnagyobb érdeklődésre számot tartó magyar dokumentumfilmje, az HBO és a Campfilm gyártásában készült Visszatérés Epipóba kapcsán.
„Nem az volt a lényeg, hogy erős idézeteket gyűjtsek, hanem hogy minél jobban megértsem azt a világot”
Az idén Magyar Sajtódíjjal kitüntetett újságíró alapvetően politikai területen mozog, egy ilyen intim téma feldolgozása ezért másfajta kihívást jelentett számára. Aztán Sipos Pál és a szendrői nyaraltatások sötét titkai a manipuláció és a hatalmi helyzettel való visszaélés nagyon is ismerős terepére kalauzolták. Csak ebben a történetben a kiszolgáltatott oldalon gyerekek voltak. Magyari Péter egyik fő motivációjának azt tartotta a leleplező anyaggal, hogy a potenciális áldozatok tudomására jusson, mi a dinamikája az ilyen jellegű visszaéléseknek. Szerette volna élővé tenni a 25 évvel korábban történteket, és rávilágítani arra, miért fontos jelenleg is beszélni az ügyről és hogy milyen kihatásai vannak a régmúlt eseményeinek a szereplők életére a mai napig is. Az egyik nehézséget az jelentette, hogy mindezt nevek és konkrétumok nélkül kellett megtennie. Több mint 20 emberrel beszélt arról, hogy pontosan mi zajlott a táborokban, milyen ember volt Sipos Pál, hogyan viselkedett különböző helyzetekben, milyen atmoszférát és közösséget teremtett maga körül. „Nem az volt a lényeg, hogy erős idézeteket gyűjtsek, hanem hogy minél jobban megértsem azt a világot” – fogalmaz a videóban Magyari.
„Egy 45 perces beszélgetés alatt fejenként majdnem egy doboz cigit elszívtunk”
A cikk majdnem teljesen kész volt, ám egy dolog még hiányzott belőle: a főszereplő. Ekkor az újságíró felhívta „S. tanár urat” és elmondta neki, hogy írt egy anyagot róla és a táborokról. Sipos Pál először örömmel fogadta a hírt, de amikor megtudta, hogy Magyari a hatalmi helyzettel való visszaélés irányából közelíti meg a történetet, teljesen kiborult. Magáról mindaddig úgy gondolkozott, mint aki éppen arra törekedett pályafutása során, hogy ne a 80-as években megszokott poroszos szigorúsággal viselkedjen a diákokkal. Csakhogy a nagyon merev iskolai struktúrát az újságíró megfogalmazása szerint „úgy oldotta fel, hogy létrehozott egy még sokkal durvább manipulációs teret maga körül”. Magyari többféle reakcióra fel volt készülve S. tanár úr részéről: hogy perrel fenyegetőzik vagy hisztérikusan tagad, esetleg sírva könyörög majd – utóbbitól tartott a leginkább. A szexuális visszaélés vádjának hallattán Sipos azonban csak elhallgatott. Végül úgy döntött, él az újságíró által felkínált lehetőséggel, hogy reagáljon a cikkre, ezért másnap találkoztak egy kávézóban. A beszélgetés alatt mindketten meglehetősen idegesek voltak. „Tudtam, hogy tudja, hogy holnap, amikor megjelenik a cikk, tönkre fogom tenni az életét” – mondja Magyari, akit a cikk megjelenése után is sokáig kísértett ez a rossz érzés.
Számított arra, hogy ezért neki majd meg kell bűnhődnie
Sipos alapvetően nem tagadott semmit és elismerte, hogy súlyosat hibázott, de próbált lehetőséget kínálni a megbocsátásra az erre vágyó közvetlen ismerősök és rokonok számára azzal, hogy felemlegette saját traumáit és elmondta, a maga részéről közös játéknak, viszonzott, szereteten és megbecsülésen alapuló aktusoknak fogta fel az abúzusokat – amiről természetesen már csak az életkor és az alaphelyzet miatt sem lehetett egy pillanatig sem szó. Még egy mentséget említ Magyari a videóban, amit S. tanár úr hozott fel a maga számára, ám ezt az újságíró olyan tévútnak tartotta, aminek káros hatása lehetett volna, ezért kihagyta a cikkből. Sipos Pál mindenkitől elszigetelten él afféle száműzetésben. Ez pedig egy olyan valaki számára, aki évtizedekig ahhoz volt szokva, hogy fontos emberek számára is az ő véleménye az irányadó, legyen szó „politikáról vagy lekvárfőzésről”, és az éltette, hogy rajongást provokál ki a környezetéből, „nagyon-nagyon kemény büntetés”.