Idén is számos fejlesztéssel, valamint világsztárok koncertjével készül a Budapest Park, amelynek 13. idénye csütörtökön indul a Blahalouisiana koncertjével.
Mások mellett Tom Morello (Rage Against The Machine), Parov Stelar, a Thievery Corporation, Yungblud, az Ice-T-vel érkező Body Count, a Take That, a Scooter, a Bring Me The Horizon, Carl Cox, a Rise Against és Thomas Anders szerepel a Budapest Park idei fellépői között.
„Szeretnénk felülmúlni a tavalyi rekordot, 2023-ban csaknem 700 ezren látogattak el hozzánk. Újításaink fókuszában idén a 22 óra utáni, vagyis az afterparty időszak áll, amikor is a szórakozni vágyók a koncertek után eddig nem látott látványelemekkel találkozhatnak. Célunk a világszínvonal” – mondta Pálffy András alapító-vezérigazgató a keddi sajtótájékoztatón.
Kitért arra, hogy a Budapest Park nyitását minden évben egy nyolc-tíz hónapos szervezési időszak előzi meg. A helyszín építése három hónapig tart, több százan dolgoznak rajta.
Rimóczi Imre művészeti és üzemeltetési vezető arról beszélt, hogy a helyszínek külleme komoly átalakításon esett át, rengeteg ledes és vizuálfelülettel bővítették ki. „A népszerű producer, Hundred Sins intro zenét írt nekünk, az afterparty minden este ezzel, valamint egy csodálatos fényshow-val fog indulni, amelyet több száz lámpa és több kilométer led fog segíteni”.
A Budapest Park idei vizuáljának kialakításában közreműködött az Inota Fesztiválon és a Fénydómon dolgozó csapat. Rimóczi Imre elmondta, hogy az idei Park kiemelkedő látványossága, a főbejárat fölé került két hatalmas fényfej korábban megjárta az Ozora Fesztivált, most pedig az amszterdami fényfesztiválról érkeztek.
„A fényfejeket Vicsek Viktor alkotta meg, nappal is jól látható, programozott led vizuál rajzolja ki az arc, a szem vonalait. A Park népszerű domb része kékes dizájnt kapott, északi fényt idéző struktúrával, amelyet a fák közé felhúzott dróthálózat támogat” mondta Rimóczi Imre.
A szezon magyar fellépői közül többen jelen voltak a sajtótájékoztatón. Horváth Tamás kiemelte, hogy május 17-én immár kilencedik alkalommal ad koncertet a Budapest Parkban. Füstös Bálint, a Margaret Island gitárosa arról beszélt, hogy a zenekar szeptember 12-én, tizedik születésnapi koncertjén best of műsort ad elő. Szajkó András, az április 25-i nyitóbulin közönség elé lépő Blahalouisiana gitárosa azt fejtette ki, hogy a csapat Sötét villám című új lemezét fogja bemutatni.
Jordán Adél színművész kiemelte: „Május 23-án már másodszor lépünk fel a Budapest Parkban a Katona József Színház Csinibaba Táncdalfesztivál műsorával. Előadjuk a hatvanas évek slágereit és táncdalait, mindezt korhű jelmezekben, és örülnénk, ha a közönség is ehhez öltözne”.
A Csinibaba Táncdalfesztiválon közreműködik Sisi is; az egyik legnépszerűbb női rapper egy hónappal korábban, április 27-én A Rapgalaxis őrzői vol. 2 című hiphop-est egyik fontos szereplője lesz.
Fellép a Parkban továbbá a Honeybeast, a Vad Fruttik, a Bagossy Brothers Company, a Random Trip, Dzsúdló, Deva x Platon Karataev, az AWS, az Analog Balaton, sztár közreműködőkkel (mások mellett Presser Gáborral, Karácsony Jánossal, Hobóval, Kiss Tibivel, Lovasi Andrással, Beck Zolival, Lábas Vikivel, Fekete Giorgióval) a Csík Zenekar, az Elefánt, az Ivan & The Parazol, a KFT + Pál Utcai Fiúk, a Csaknekedkislány, Ákos, Rúzsa Magdi, a Tankcsapda és a Brains is.
Az idei zárókoncertet szeptember 27-én a 33 éves Quimby adja.
Forrás: MTI