Site icon Napimagazin

Családias hangulat Brooklynban: a Big Apple Vendégház remek szálláslehetőség, ha New York az utazás célja

Mint tudjuk, New York nem mintaképe az olcsó, low budget nyaralások helyszínének. Épp ezért nagyon fontos, hogy egy ilyen jellegű utazás megszervezésénél optimálisan kalkuláljunk a költségekkel, ezek jelentős részét pont a szállásra szánt kiadások viszik el. Találtunk azonban egy remek alternatívát, ráadásul olyat, amelynek konkrét magyar vonatkozása is van. Kipróbáltuk a szolgáltatást néhány nap erejéig.

A Big Apple Vendégházat Gabi üzemelteti, immár sokadik éve. A több, különálló szobára felosztott lakás Brooklyn egyik legfrekventáltabb részén, Flatlands-ben található, remek lokációval és tömegközlekedéssel.

Ízlésesen berendezett, mindennel felszerelt konyhába léptünk be az előszobából, s máris érezhetően kellemes hangulat fogadott a Big Apple Vendégházban. Mint ahogyan feljebb is írtuk, a tágas lakás több, szám szerint 3 különálló, egyenként mindennel felszerelt vendégszobára lett felosztva. A fürdőszoba és WC közös használatú, viszont minden helyiségből remekül megközelíthető.

Szobánkhoz egy kisebb hátsó kert is tartozott, klasszikus módon, lépcsőn megközelíthetően, asztallal, székekkel – ez a terület is kiválóan alkalmasnak tűnt szabadidős tevékenységek eltöltésére. Ehhez a kertrészhez egyébként az alsó szint szuterénlakásából is van csatlakozás, tehát közös térként is használható.

Tulajdonképpen a szobánk a lakás hátsó hálószobája volt, felszerelve egy kingsize méretű franciaággyal, komódokkal (sok tárolórésszel), televízióval, Wi-Fi hozzáféréssel. Minden kiegészítő opció, így például az internet-hozzáférés is tökéletesen működött tartózkodásunk folyamán.

Szintén említettük már korábban a lakás felszereltségét a konyhát illetően, nos, ez minden tekintetben a maximumot hozza. A fürdőszobában is minden olyan eszköz, kellék (hajszárító, mosó- és szárítógép, különböző minőségi tusfürdők, samponok) rendelkezésre áll, ami egy igazi háztartásban is nélkülözhetetlen kellék. Ténylegesen úgy éreztük, mintha egy életvitelszerű lakóközösség, klasszikus értelemben vett család mindennapjaiba csöppentünk volna bele.

Külön ki kell emelnünk az étkezés opcióját. Foglalásnál meg lehet rendelni a reggelit, illetve a vacsorát, ezeket jellemzően Gabriella saját lakásán, annak ebédlőjében lehet elfogyasztani. Mi a reggelit választottuk csak a csomagunkhoz, így reggelente 8 órára átsétáltunk a 3 sarokkal arébb található házhoz, ami egyébként szinte egy az egyben ugyanaz a felosztás, mint maga a Big Apple Vendégház. Remek, házias hangulatú reggelikkel várt minket minden alkalommal Gabriella, ügyelve arra, hogy leginkább a magyar ízlést kielégítő ételekkel, összetevőkkel szolgálja ki a vendégeket.

Külön kérhető szolgáltatás a foglaláshoz a repülőtéri transzfer. A szállás rendkívül közel helyezkedik el a Queens-ben található JFK-hez, de természetesen a La Gardia, illetve a Newark repterekről történő szállítás is minden további nélkül megoldható.

A jó helyi tömegközlekedésnek köszönhetpen Manhattan nagyjából 1 órán belül érhető el, busszal, illetve metróval. 

Exit mobile version