Nemrégiben egy baráti társaságban szóba került, hogy Barát Tamás, a CCO Magazin alapító főszerkesztője hetvenötödik születésnapját ünnepli. A beszélgetés során felmerült, hogy a kommunikációs szakmában sokhelyütt alapítóként tisztelik, számos szervezet elindulása köthető a nevéhez. Kiváncsi voltam, s rákérdezetem a kezdeményezéseire.
Az olvasótól előre is elnézést kérek a tegeződéséért, de a saját főszerkesztőmmel, akivel hosszú évek óta együtt dolgozom, nem lehet nem tegeződni. Megjegyzem vele különben is nehéz, mivel azt vallja, hogy a team munkában, amiben mi is dolgozunk, csak tegeződve lehet jól együttműködni.
- Logikusnak tűnik az első kérdés: valóban igaz, amit mondtak rólad, hogy sok mindent alapítottál?
Látod, ezen így soha nem gondolkodtam el, de most, hogy kérdezed, a válasz egyszerűen igen. Sok mindent megalapítottam, vagy részt vettem az alapításban.
- Egyszer a Magyar Média Önszabályzó Testület ülésén egy ismert televíziós személyiség, a MÚOSZ egykori elnöke állította rólad, hogy te alapító vagy. Ha minden alapításodat nem is tudjuk egy ilyen beszélgetés keretében megemlíteni, mégis arra kérlek, hogy a számodra legfontosabbakat emeljük ki. Először beszéljünk arról általánosságban, hogy miket is alapítottál?
Elsősorban nonprofit, civil szervezetek létrejöttét segítettem elő. Olyanokat, amelyek a társadalom valamely területén, a hatékony kommunikáció elősegítésével kívánnak eredményeket felmutatni. Példaként megemlíteném, egyrészt a Viadukt Alapítvány létrehozását, amelynek a célja a társadalmi kommunikáció fejlődésének elősegítése volt. Hasonló volt a célja a MÚOSZ Kommunikációs Public Relations Szakosztály megalapításának is.
Büszke vagyok a médiában történt kezdeményezéseimre. Példaként egy televíziós műsor elindítását említeném. Ez volt a “Van rá megoldás” című egészségügyi tv-magazin, amely 316 élőadást ért meg. Részlet a műsor 316. adásából:
Nemcsak a nonprofit területén, de profitorientált vállalatok létrehozásában, vagy újra szervezésében is közreműködtem, főként kommunikációs szakértőként. Például dolgoztam a Biogal -Teva létrejöttében, vagy az Európai Média és Kommunikációs Intézet működésében is.
- Kezdjük a számodra fontos ügyekkel, szervezetekkel, a nonprofit területtel. Melyik alapítását említenéd elsőként?
Első helyen számomra feltétlenül a Magyar Public Relations Szövetség szerepel. 1990 decemberében sikerült összehívni 35 magyar pr-szakembert, hogy megalapítsuk a 1991. január elsejei hatállyal az MPRSZ-t. Ennek a szervezetnek a megalakítása akkoriban nem volt egyszerű feladat. Korompai Jánossal a Mercurius Kft ügyvezetőjével, az Objektív folyóirat főszerkesztőjével, az MPRSZ első elnökével ketten kerestük meg a számításba vehető kollégákat és állítottuk össze az alakuló ülés meghívottjainak listáját.
Azt tudni kell, hogy akkoriban a public relations, mint tevékenység viszonylag kevés magyar vállalatnál szerepelt a szervezeti felépítésben önálló osztályként vagy csoportként. Sőt az is ritka volt akkoriban, ha egyáltalában volt egy-egy cégnek pr-munkatársa. Ekkor még kevés volt a pr-ügynökségek száma is Magyarországon.
A megalakulástól kezdve több, mint tíz éven keresztül voltam az MPRSZ alelnöke, elnökségi tagja. Amire igazán büszke vagyok, az alapításon kívül, hogy az MPRSZ első évtizedében az ügyvezetői tisztséget láthattam el. Ez idő alatt jött létre a Magyar Public Relations Fejlesztéséért Alapítvány, amelynek mind a mai napig az egyik kurátora vagyok.
Ennek a tíz esztendőnek számomra kiemelkedő eseménye volt, hogy mint az IPRA (Nemzetközi Public Relations Szövetség) Magyar Tagozat elnöke 1996-ban én lehettem a szervező bizottság vezetője egy olyan rendezvénynek, ahol egy hétig Budapest volt a világ pr-fővárosa. Budapesten rendeztük meg az IPRA Világszemináriumot, az első nemzetközi pr-akadémiát és az ugyancsak első PRince Award pr- és videó-fesztivált.
- Ha jól tudom, akkor a public relations a “szíved csücske”, ahogyan ezt mondani szokás. Hogy kezdődött a szerelem közted és a public relations között?
1965-ben kezdtem el a public relations-al foglalkozni. Akkoriban a pr-tevékenység még szinte teljesen ismeretlen fogalom volt Magyarországon. Alapvetően csak idegen nyelvű szakanyagokból lehetett megismerni a szakmát. Az első magyar nyelvű szakkönyv 1967-ben jelent meg. A könyvekből és a gyakorlatban kezdhettem el tanulni a szakmát. 1969-ben egy szerencsés véletlen során alkalmam volt megismerkedni a Chemolimpex Külkereskedelmi Vállalat egyik vezetőjével, aki meghívott, hogy legyek a cég munkatársa, mert éppen alakul a Gumiiroda, amelynek a kommunikációs feladatainak ellátására munkatársat keresnek. Akkoriban még nem lehetett public relationsnak nevezni azt, amit nekem csinálnom kellett, azt akkoriban még propagandának tartották. Biztosítottak arról, hogy nemcsak a reklám lesz a feladatom, hanem “behozható” a nyugaton már terjedőben lévő public relations is. A névjegyemen már akkor az állt, hogy publicity executive. Látni kell azt, hogy akkoriban Magyarországon a belkereskedelemben még nem volt elfogadott a public relations, de a külkereskedelmi vállalatoktól elvárt volt, hogy – amennyiben az akkori nyugati világban akartunk kereskedni, akkor – használnunk kellett azokat a módszereket, eszközöket, amelyek ott természetesek. Ezek közé tartozott a public relations gondolkodásmód és tevékenység.
1977-ben az akkori Magyar Reklámszövetség meghirdetett egy versenyt, amire én egy megvalósult pr-kampánnyal pályáztam. Utólag elmondták nekem, hogy a zsűri először nem értette, hogy mit keres a versenyen a pályázatom, hiszen nem a reklám volt a fő témája. Végül is úgy döntöttek, hogy újszerűsége miatt díjazzák a Palma gumimatracok nemzetközi pr-kampányát. Ennek volt egy olyan eleme, amelyre a mai napig nagyon büszke vagyok.
Magyarországon először készítettünk úgynevezett vegyes technikájú pr-videót. Ez azt jelentette, hogy a pr-filmnek nagy részét videókamerával vettük fel, azonban voltak olyan jelenetek a filmben, ahol nem mertük használni a videókamerát, azokat a részeket 16mm-es Arriflex kamerával rögzítettük. Például nem mertük használni sem a Palma gumigyárban, sem a balatoni külső felvételeknél a kamerát. A helyzetet az jellemzi a legjobban, hogy abban az időben egész Magyarországon csupán egy darab hordozható videokamera állt rendelkezésünkre. Nem volt csoda tehát a félelmünk. A 16 mm-es filmkamerával készült jeleneteket Magyarországon nem volt hol videóra átírni, ezért azt Ausztriában kellett megcsináltatni. Így készült el – vegyesen – film és videótechnikával a Palma Rock című film.
- Az MPRSZ-en kívül más pr-szervezetek megalakulásához is van közöd?
Viccesen szoktam mondani, hogy én 1998-ban lettem az EU tagja. Ekkor választottak meg a CERP (az Európai Public Relations Konföderáció) Council tagjává, ahol az MPRSZ-t képviseltem. Később a szervezet főtitkára, s azt követően alelnöke lettem, s mint ilyen részt vettem az EUPRERA (az Európai Public Relations Kutatók és Oktatók Szövetsége), illetve a CERP EUROPARTNERS (az Európai pr-szakemberek szövetsége) megalapításában.
Büszke vagyok arra is, hogy 2000-ben ott voltam a CERP képviseletében a GA alakuló ülésén is. A Global Alliance for Public Relations and Communication Management a világ legnagyobb public relations és kommunikációs menedzsmenti szövetségeket és azok különböző intézményeit tömörítő szövetség, amely mára már több mint 320 000 gyakorlati szakembert képvisel szerte a világon.
- Szeretném, ha a magyar média egyik általad alapított szervezetéről feltétlenül beszélnél.
2013-ban azzal tiszteltek meg, hogy a Magyar Média Önszabályzó Testület alapító elnökének választottak meg, a MÚOSZ akkori elnökének a javaslatára.
Ez a szakmai testület a magyar sajtó-szervezetek együttműködése a minőségi nyomtatott és elektronikus média érdekében. Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése 1993-ban hozott egy határozatot, amely kinyilvánította az újságírás alapelveit, amelyeket a sajtószakmának egész Európában alkalmazni ajánlott. Ennek alapján jött létre a MÖT, a melynek hatálya kiterjed a teljes magyar médiára; az önszabályozásnak a határon túli újságíró-szakmai szervezetek is részesei. A MÖT célja a sajtóetika, a szakmai pontosság, a személyiségi jogokra vonatkozó alapelvek érvényesítése. Bár az elnöki tisztséget már nem én töltöm be, de a mai napig a MÖT Szakértői Testületének a vezetője vagyok.
- Nemcsak Magyarországon és Európában ismernek alapítóként, de az Egyesült Államokban is így tisztelnek. Ott mit alapítottál?
Bár hivatalosan már nyugdíjas vagyok, de nem tudok csak tv-nézéssel, avagy jobb esetben csak unokázásal foglalkozni. Bár ez utóbbi rendkívül fontos tevékenység az életemben, de nem elégít ki. Jelenleg is külföldi tudósítóként dolgozom.
2016-ban a New York-i magyar Főkonzul megkért, hogy vizsgáljuk meg, hogy újra lehet-e alapítani New Yorkban az Amerikai Magyar Kereskedelmi Kamarát. Utánajártam a dolognak, s találtam több mint harminc olyan céget, illetve vállalkozót, akik érdekeltek a két ország közötti kereskedelem fejlesztésében. 2016 februárjában újjáalakítottuk a – különben legrégebbi – amerikai magyar kereskedelmi kamarát. Mára sikerekről tudok beszámolni. Például segítségünkkel megalakult egy amerikai magyar vegyesvállalat, amely magyar termékek amerikai fejlesztésével foglalkozik.
- Úgy tudom, hogy most is alapítasz valamit Amerikában.
New Yorkban külföldi tudósítóként dolgozom már évek óta. Itt meghívtak, hogy legyek a tagja az Association of Foreign Press Correspondents in the United States (Amerikai Külföldi Tudósítók Szövetsége) szervezetének. 2018-ban megválasztottak a szövetség igazgatótanácsa és végrehajtó bizottsága tagjának. Először a szövetség kincstárnoka voltam, majd ezt követően egy hozzám közelebb álló feladattal bíztak meg.
Ma a feladatom, ahogyan itt nevezik az Ethics & Compliance Igazgató. Az etikán kívül a “compliance” is a feladatomhoz tartozik. A szó fordítása a megfelelés, de ennél többről van szó. Benne van a szakmafejlesztés is, valamint az őrködés a szakma szabályainak betartása felet. Egy alkalommal azt javasoltam, hogy a szövetség hozzon egy olyan határozatot, amely kimondja, hogy a szponzorszervezés és az újságírói feladatok ellátása összeférhetetlen. Azaz, egy újságíró nem vehet részt szponzorszervezői munkákban. Javaslatomat egyhangúan elfogadták, Ennek aztán az lett az eredménye, hogy az Igazgatótanács úgy döntött, hogy az AFPC USA szervezetét átalakítjuk.
Az átalakításra és az új szervezet megalapítására engem kértek fel. Igy alakult meg az Amerikai Külföldi Sajtótudósítók Klubja elnevezésű szervezet, amelyik csak a nevében klub, valójában a külföldi újságírókat képviseli és támogatja Amerikában. Képviselettel rendelkezik New Yorkban, Washington, D.C.-ben és Los Angelesben. Programokat, ösztöndíjakat, illetve hálózatépítést kínál az Egyesült Államokba érkezett, és itt dolgozó külföldi újságírók karrierjének fejlődése érdekében.
Az AFPC USA munkájában aktívan veszek részt. Erre példaként álljon itt egy videó üzenetem.
- Van kedvenc alapításod?
Igen, van. A CCO Magazin, amelyet 2006-ban alapítottam meg, azzal a céllal, hogy híreket, szakmai publikációkat jelentessen meg magyar nyelven a szervezetek kommunikációs vezetői és munkatársai, valamint a kommunikációs oktatásban résztvevő leendő szakemberek számára. Több felsőoktatási intézménnyel volt megállapodásunk, hogy az oktatási tevékenységüket segíthessük. Például kiváló disszertációk megjelentetésével, avagy a hallgatók számára a szakdolgozatok elkészítéshez nyújtott szakirodalmi szolgáltassal.
A szakportál megújúlva, átalakulva működik, s az impresszumban ott olvasható, hogy az alapító főszerkesztő vagyok.
Néhány éve egyetemi hallgatókkal és oktatókkal beszélgetve megéreztem, hogy szükség lenne egy olyan oldalra, ahol a gyakorló szakemberek, illetve a kommunikáció valamely területét most tanuló hallgatók angol nyelven eredetiben olvashatnák a számukra szükséges szakanyagokat. Ily módon létrehoztam az eccoma.info oldalt, amelynek van egy fontos szakterülete. Ennek a mottója: “Mások írták, mi idézzük”
A szerkesztőségünk saját szakanyagokat is készít, de emellett keressük azokat a szakmailag releváns írásokat is, amelyeket fontosnak tartunk az alkalmazott kommunikáció területén. Beleértve a public relations, a marketingkommunikáció, a sajtó, a média és a press, az újságírás minden, igy például a social media területét. S van egy különleges szakterületünk is, ez pedig a mediáció.
Az oldalt az egyik amerikai egyetem a NJCU segíti a törekvések megvalósításában. Most azon dolgozom, hogy az oldal oktatást segítő tevékenysége bővüljön, hogy hatékonyabban segíthessünk a jelenleg dolgozó és a jövő szakembereinek is.
- A “segíthessünk” szót használtad, és az oktatásról beszéltél. Miért tartod ezt ennyire kiemelkedőnek?
Világéletemben azt vallottam, hogy segíteni szeretnék, s tanítani.
A kilencvenes évek végén az egyik televíziós műsoromban, a “Velünk élő Professzorokban”, majd a Bizalom tolmácsai című könyvemben így fogalmaztam ezt meg: „Tanítani annyi, mint emberekkel foglalkozni, átadni mindazt a tudást, amit az előző nemzedékek felhalmoztak. Tanítani annyi, mint felelősséget vállalni a következő nemzedék jövőjéért.”
Amikor valami újba kezdek ugyan erre gondolok. Amikor belekezdek valami újba, akkor az jár az eszembe, hogy az adott témában az a felelősségem, hogy segítsek, hogy átadjam azt a tudást, amit sikerült megszereznem. Mert a felhalmozott tudást kötelességemnek érzem átadni mindazoknak, akiknek csak lehetséges.
(A.GY.)
